Kihagyás

Java programozási nyelv

Előkövetelmény

A kurzus anyaga feltételezi, hogy a tanuló teljesítette a Python programozás kurzust. A következőkben számos alkalommal hivatkozni fogunk a Pythonban tanultakra, valamint azzal történő összehasonlítására, ezért javasolt annak ismételt átolvasása.

Korábban megismertük feltehetően az első programozási nyelvünket, amely a Python volt. A következőkben egy komolyabb, OOP megközelítésű, bonyolultabb nyelvvel fogunk foglalkozni.

IDE kiválasztása

Az eddigiek során Visual Studio Code-ot használtunk, azonban a továbbiakban kifejezetten Java-hoz készült IDE-t fogunk használni.

A Java nyelvhez számos IDE (Integrated Development Environment) elérhető, amelyek közül a legnépszerűbbek az IntelliJ IDEA, a NetBeans és az Eclipse. A kurzus során az IntelliJ IDEA-t fogjuk használni, de a többi IDE is hasonlóan működik, így a kurzus anyaga azokkal is követhető.

Java telepítése

Ahhoz, hogy Java nyelven írt programot futtassunk, szükségünk van egy futtatókörnyezetre, angolul Java Runtime Environment (JRE)-re. A JRE tartalmazza a Java Virtual Machine (JVM)-et, amelyen a Java bájtkód fut, valamint rengeteg beépített osztályt, melyek a programok alapműködését támogatják (pl System, csomagoló osztályok, kollekciók, stb.).

Java kód fordításához azonban ez nem elég, a fordító ugyanis a Java Development Kit (JDK) része. A JDK csomagok mindig tartalmazzák a JRE-t is, tehát ha fejleszteni akarunk, akkor elég csak a JDK-t telepíteni. (Korábban különálló módon letölthető volt csak a JRE is, de ez már jónéhány éve nem így van.)

Az IntelliJ IDEA lehetőséget biztosít a Java telepítésére a projekt létrehozásakor, ennek lépéseit fogjuk most megnézni.

Telepítés IDE segítségével

Indítsuk el az IntelliJ IDEA-t, majd válasszuk a New Project lehetőséget.

Create New Project

Adjuk meg a programunk nevét a name mező mellett, majd kattintsunk alul JDK - Add SDK - Download JDK gombokra.

Download JDK

Utolsó lépésként válasszuk ki a számunkra megfelelő verziót (ez jelen esetben a 21-es), majd kattintsunk a Download gombra. Ezzel el is készültünk, kialakítottuk a szükséges fejlesztői környezetet.

Select JDK version